U9 Régió döntő Nyomtatás

Az Erima Országos Gyermekbajnokság régiós döntőjéből
az országos elődöntőbe vezetett az út.


Az U9-leány-2003 korosztály csoportjai:


A csoport: Rinyamenti KC, Mohácsi TE, Szekszárdi FGKC I.
B csoport: Marcali VSZSE, Kozármisleny SE, Tamási KC


A csoportmérkőzések eredményei alapján az első két helyezett csapat keresztbe játszott a
döntőbe jutásért, a vesztesek a harmadik helyért játszottak. A Kovacsik Gábor által irányított
Tamási KC csoportjában egy vereséggel a második helyen végzett, így a másik csoport első
helyezettjével játszott (Mohácsi TE). A nagyon szoros mérkőzésen két góllal győzött a
Mohács Tamási ellen.
A harmadik helyért megyei rangadót játszottak a lányok, ugyanis Szekszárd csapatát kapták.
Ezúttal is kötelező volt a győzelem, és a Tamási esélyt sem adott az ellenfélnek, így a
bronzérmet tudhatták magukénak. A jó hír csak a hazautazás előtti pillanatokban érkezett:
idén nem csupán az első két, hanem az első három helyezett csapat folytathatja a küzdelmet
az országos elődöntőben.

Csapatnévsor:
Kovacsik Gábor edző, Kajdi Kinga, Kajdi Ilona, Szép Eszter
Agócs Kata, Kertész Mónika, Gyugyi Gréta, Horváth Petra
http://kezilabdaeredmenyek.hu/gyermekbajnoksag/csapat/tamasi-kc-u9/664/

Szép volt csajok! Hajrá Tamási!

 

Mérkőzések

Kozármisleny – Tamási KC 15:13 (7:8) v: Szabó A., Ujvári L.
Kozármisleny: Hausznek – Grosics, BÁNFAI 6, SZAKOS, KISS 7, Buzády 1 cs.: Wichmann
(k), Ancil, Bartók E, Fodor, Takács, Ocsovai, Bartók K. 1, Bálványos
Edző: Kovács Tamás
Tamási: Agócs 2, Gyugyi 4, HORVÁTH 6, KAJDI (k), Kajdi K.1, Kertész, Szép
Edző: Kovacsik Gábor

Tamási KC – Marcali VSZSE 23:7 (12:6) v.: Nagy-Iván Csaba, Ujvári László
Tamási: Agócs 6, Gyugyi 4, Horváth 11, Kajdi (k), Kajdi K., Kertész, Szép 2
Edző: Kovacsik Gábor
Marcali: Borbély, Csata, Hennel B., Hennel V. 2, Jancsek, Kollár, Makai, Németh E., Németh
Zs., Pfluger, Varga 5, Zsiborás,
Edző: Pék Evelein

Elődöntő
Tamási KC – Mohácsi TE 12:13 (5:8) Nagy-Iván Cs., Szabó A.
Tamási: Agócs 3, Gyugyi 2, Horváth 6, Kajdi (k), Kajdi K., Kertész 1, Szép
Edző: Kovacsik Gábor
Mohács: Kutasi – Katona, Babai 9, Beke, Pál 3, Jakab, Katona, Keibl, Kocsi, Orosz, Sas,
Váradi 1
Edző: Mizsák Dorina

3. helyért
Szekszárdi FGKC – Tamási KC 14:18 (7:7) v.: Szabó A., Ujvári L.
Szekszárd: Bencze, Bodó 2, Farkas 4, Balázs 4, Orbán 2, Kocsis, Szolnoki 2, Szücs, Szí,
Kocsis
Edző: Ivánné Bányai Ilona
Tamási: Agócs 6, Gyugyi 1, Horváth 7, Kajdi (k), Kajdi K., 3 Kertész 1, Szép
Edző: Kovacsik Gábor

Módosítás: ( 2013. április 16. kedd, 17:11 )
 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark